_________________________________
Tudományos Lapok
a rendszerről
Szentendre, 2006.
Copyright: Szudétanémet Tudományos
Gyűjtemény
ISSN 1788-0963
I. évf. 3. szám
_________________________________
p.63 |
Dr. Füzes Miklós: A magyarországi
németek pokoljárása a XX. század magyar
kormányzati és közigazgatási rendszerében (Mindkét fejezet előadás
formájában a szentendrei "Németek
kisebbségben" c. tudományos konferencián hangzott
el, 1999-ben) I. A magyarországi németek pokoljárása Magyarországot Géza fejedelem, majd különösen Szent István óta, az Imre
herceghez írt intelmek alapján befogadó nemzetként jellemzik a mai napig is,
holott a közép-európai nacionalizmusok kifejlődésével ebben a
tekintetben is sok minden megváltozott. A II. József rendelkezései ellen való
tiltakozás által felgyorsultan kialakuló magyar nemzettudat, majd az egyre
jobban kifejlődő magyar nacionalizmus ezt a szemléletet fokozatosan
háttérbe szorította. A 19. század első felében inkább még csak
közömbösség volt tapasztalható az együttélő nemzetiségek nemzettudata,
illetve nacionalizmusok iránt, a század utolsó harmadában azonban egyre
erősödő, háttérbe szorításukat célzó, jogi eszközökkel is
megtámogatott magyar asszimilációs politika érvényesült. A magyar nacionalizmus
hibás politikai hatása az együttélő népek között előbb olyan
törésvonalak létrehozásához vezetett, mint pl. az 1848/1849-es polgári
forradalom és szabadságharc bukása, majd nyílt szakadást is eredményezett a
vesztes első világháborút követően. A trianoni sokk: Az első világháborút lezáró békeszerződés mélyen megrázta a
magyar társadalmat. Az ország a horvát társország területét és lakosságát ide
nem számítva elvesztette területének 67,2%-át, lakosságának 58,3%-át. A
magyar nemzeti érzést legjobban az bántotta, hogy az ország magyar
nyelvű lakosságát az 1910-es népszámlálás eredményéhez viszonyítottan
67,6%-ban elveszítette.(1) Keveseknek tűnt fel, hogy az 1910-ben még
1.903.357 főt kitevő németség száma (2) 554.237 főre olvadt,
vagyis a korábbinak csak 29,1%-át teszi ki. (3) Az a körülmény, hogy a
békeszerződés az etnikai határokat nem vette figyelembe, a németséget
még talán a |
p.64 |
magyarságnál is hátrányosabban érintette. Túlnyomórészt ugyanis csak a
szórványokban élő németség maradt az ország határain belül. Az
erősebb nemzettudattal rendelkező német tömbök - ahonnan a német
vezető értelmiségiek nagy része is származott - az új határokon kívülre
kerültek. A nagyobb német tömböktől történő elszakadás
tulajdonképpen már ekkor meghatározta a megmaradt németség további sorsát. Magyarország hivatalos köreiben a békeszerződés traumája a
felfokozódott nacionalizmus talaján revíziós külpolitikához vezetett.
Belpolitikában a nemzetiségi arányok megváltoztatásának a félelme
jelentkezett. Elsősorban a Dunántúlt féltették az elcsatolt
Burgenlandhoz hasonló eseményektől.(4) A népi írókban ez a kérdés a
magyarság pusztulásának víziójával együtt jelentkezett. Illyés Gyula
később meg is írta, hogy ők már a húszas évek elején a németség
humánus kitelepítésének a gondolatával foglalkoztak.(5) A németség elleni
gyűlöletkeltésnek talán a leglátványosabb epizódját a hidasi, hívei
által elhagyott magyar református templom lélekharangjának a leszerelése,
Budapestre szállítása, a Kálvin téren történt felállítása jelentette, ahol annak
jelzésére kongatták meg: "veszik a magyar". (6) A magyarországi németség programja Bleyer Jakab szavai szerint nem került
szembe a magyarsággal: "...Mi a magyar nemzet történelmi géniuszára
építünk, a magyar nemzet politikai ingeniumára, és építünk arra a soha meg
nem szűnő és minden emberi akarat vagy elhatározás felett álló
sorsközösségre, amely a magyarságot és a németséget idebenn a Duna völgyében
és odakinn az európai politikában egymásra utalja és egymáshoz
kényszeríti." (7) Bleyer a revíziós külpolitikát illetően is
osztotta véleményét a vezető magyar politikai elittel, a németség
számára csupán kulturális hagyományai megőrzésének biztosítását kérte. A
magyar asszimilációs politika e törekvésnek azonban kevés teret adott, ezért a
német nemzetiségi mozgalom is radikalizálódott. A Bleyert követő
generáció 1939-ben létrehozta a Volksbund der Deutschen in Ungarn (röviden:
Volksbund) elnevezésű kulturális egyesületet, ami egyre gyakrabban
politikai kérdésekkel is foglalkozott, majd a Bécsi Egyezmények után egyre
inkább a náci Németország kiszolgálója lett.(8) A mozgalom eredményei az
1941-ben, a visszacsatolt területekkel megnagyobbodott országban végrehajtott
népszámlálás nemzetiségi adataiból is érzékelhetők: a német
anyanyelvű lakosság száma ekkor 658.928, a német nemzetiségűeké
495.850 fő.(9) A visszacsatolásokkal 181.871 német anyanyelvű,
192.431 német nemzetiségű lakos került vissza az anyaországba. A német
nemzetiséget vallók aránya nagyjából egyezik a Volksbund tagjainak, illetve
szimpatizánsainak számával. A trianoni határokon belül ez mintegy
kétharmados, a megnövekedett országhatárokon belül mintegy háromnegyedes
arány, ami azt is kifejezi, hogy repedés keletkezett a németségen belül is,
nemcsak a magyarsággal történt együttélésben. |
p.65 |
A második világháború alatt, majd az azt követő években az európai
hatalmi viszonyok két totalitárius hatalom köré polarizálódtak. Magyarország
különös tragédiája, hogy valamilyen formában mindkettőhöz csatlakozni
volt kénytelen. Az ismét a vesztesként befejezett második világháborút a náci
Németország oldalán kezdte, tőle később megszállást is kénytelen
volt elviselni, majd a szövetséges hatalmak győzelme után szovjet
megszállás alá került az ország. A változás az ország lakosságában a háborús
veszteség okozta tragédiát tovább fokozta. A lakosság nagyobb része azonban a
változást ha nehezen is, de átvészelte. A német kisebbség számára azonban ez
a lehetőség nem adódott, mivel a győztes megszálló hatalom
kiszolgálóival őket eleve bűnösnek nyilvánította. A német orientáció a hazai németségben természetszerűleg
erősebben jelentkezett, mint a magyarságban (és a többi nem
magyarokban), ahol passzív ellenállás is kimutatható volt. A
Volksbund-vezetők a Németországhoz való kapcsolatot egyre jobban
erősíteni igyekeztek, az esetleges érzelmi kötődéseket átvitték
gazdasági, politikai és katonai területre is. A német lakosságot nemzetiségi
kötődésére tekintet nélkül Németország, a Szovjetunió, majd Magyarország
által többféle igénybevétel érte, amely csaknem felszámolódásához vezetett. A
továbbiakban ennek folyamatát kívánjuk bemutatni. Személyi igénybevétel a náci Németország által. Jugoszlávia megszállása után az ott, majd a trianoni határokon belül
élő németeket először titokban, majd legálisan a német hadseregbe
történő szolgálatra igénybe vették. 1941-ben a magyar hatóságok tudta
nélkül egyedül Bácskában mintegy 2.000 német fiatal szolgált a Waffen-SS-ben,
1.500 pedig a Wehrmachtban, további 2.000 pedig a Werkschutzban Belgrádban.
Hasonló jelenség a "sporttanfolyamon" résztvevők ügye, akiket
megtévesztéssel vittek az SS kötelékeibe, most már a trianoni Magyarország
területéről is. A legális toborzások lehetőségének a megteremtésére 1942.
januárjában (1. SS-toborzás) keresték meg a magyar kormányt, húszezer fő
rendelkezésre bocsátását kérve. A kívánt eredményt a toborzási akció nem
hozta meg. A jelentkezettek közül mintegy 18 ezer főt találtak
alkalmasnak. Jelentkezések nagyobb számban a visszacsatolt részeken
történtek. |
p.66 |
A 2. SS-toborzásról 1943. májusában született megállapodás, ami a német
lakosság körében ismét nem vált népszerűvé. A Volksbund vezérkarának
agitációja eredményeként 1944. februárjára 20.000 önkéntest mégis sikerült
toborozni.(10) A toborzási akciók eredményei a német kormányzatot nem elégítették ki,
ezért Magyarország 1944. március 19-én történt megszállását követően a
magyar kormánynál hadkötelezettség alapján történő igénybevételt
kezdeményezett. (A német fegyveres erő részére hadkötelezettség alapján
történő rendelkezésre bocsátás részleteit és eredményét külön
tanulmányban tárgyaljuk.) Rabszolgamunkán a Szovjetunió munkatáboraiban A megszálló szovjet csapatok általi igénybevételt megtévesztés és
cinizmus kísérte. 1944. karácsonyán ugyanis a Hadrakelt Vörös Hadsereg 0066
számú parancsával közvetlen a front mögötti területen végzendő munkára
mozgósították a 17-45 éves magyarországi német férfiakat és a 18-30 éves
nőket. Hasonló igénybevétel Romániában és Jugoszláviában is történt.
Véletlenül derült csak ki, hogy a valóságban Szovjetunióba szállításukról van
szó. Tekintettel arra, hogy a parancsot december 22-én adták ki, a 21-én
megalakult Ideiglenes Magyar Nemzeti Kormányt a kérdéssel már nem lehetett
megkerülni. A végső döntés Moszkvában született meg, ami a katonai hírközlő
eszközök segítségével a lehető leggyorsabban megérkezett a
gyűjtőtáborok parancsnokaihoz, akik aztán 1945. január 5-től
kezdődően elindították a szerelvényeket. Amire a magyar kormány
értesült a döntésről, és erről értesítette a vármegyéket, akik
aztán bizonyos körű mentesítés érdekében összeírásokat, igazoló
eljárásokat rendeltek el, addigra a szovjet katonai hatóságok az
összegyűjtötteket kiszállították. A kiszállításokat az 1945. január
20-án aláírt fegyverszüneti egyezmény jelentősen mérsékelte, de még ezután
is indítottak szerelvényeket. A történtekben a magyar kormányzat felelősége is tetten érhető,
ugyanis a megyei hatóságokkal Erdei Ferenc belügyminiszter nem közölte, hogy
miről is van tulajdonképpen szó. Az elhurcoltak túlnyomó része kéthetes
munkavégzésről tudott, így nem is készült fel a zord éghajlati
viszonyok, ellátási gondok elviselésére. Miután az elhurcoltak a beígért két hét elteltével nem kerültek elő,
a megyék csakhamar felkutatásuk iránt intézkedtek. Újabb összeírás, újabb
igazolás következett, ami alapján összeállították a keresettek névsorát.
Ebben azonban az első időkben nem szerepeltek a |
p.67 |
Volksbund egykori tagjai. A felkutatási kérelemnek a szovjet hatóságok
ettől függetlenül nem tettek eleget, még több alkalommal sem. Érezhető
időhúzó törekvésük. Egyrészt hitegették a magyar hatóságokat, másrészt
mindenféle adminisztratív problémát gördítettek az elintézés útjába.
Csakhamar kiderült, hogy az elhurcoltakat hadifogolyként kezelik. Ügyük így a
hadifogoly-kérdéssel került összefüggésbe. 1945-ben és 1946-ban csak
egészségügyi okokból hoztak haza egy-egy szerelvény elhurcoltat. 1947-ben
politikai okokból, a magyarországi választások idején propaganda célzattal,
valamint az 1947. február 20-án Párizsban aláírt békeszerződésre tekintettel
már többeket, de jócskán maradtak vissza olyanok is, akik csak 1948-ban,
illetve a Volksbund, valamint az SS egykori tagjai közül sokan csak 1949-ben
került haza. Utóbbiak közül sokan ezt követően sem, mert a magyar
hatóságok Tiszalökre internálták őket, ahol az
erőmű-építkezésen dolgoztak. Csak 1953-ban szabadultak. Az elhurcoltak számáról nincsenek megbízható adatok. Nem
egyértelműek a hazahozottakról készült nyilvántartások sem, arról nem is
beszélve, hogy az időközben végrehajtott magyarországi kitelepítések
miatt sok elhurcoltat már szovjet területről, másokat a magyar fogadó
táborokból közvetlenül Németországba szállították családjaikhoz. A
létszámokat illetően így csak részadatokból, becsléseket is figyelembe
véve lehet építkezni és valamiféle tájékoztató jellegű eredményhez
jutni. Számításunk szerint az elhurcoltak száma 55-60 ezer körül helyezkedik
el. A túlélők száma a rendelkezésünkre álló adatok szerint 20-25 ezer.
Az elhurcoltak fele-háromnegyede a lágerek megpróbáltatásait nem élte túl.(11) Magyar felelősségrevonás A német lakossággal szembeni megkülönböztetés már a front érkezése
előtt tapasztalható volt. A belügyminiszter rendelkezése értelmében a
trianoni határokon túlról érkező magyar menekülteket Baranya-, Somogy-
és Tolna megyék azon németek lakta községekben helyezték el, melyekben a
németség aránya a 75%-ot meghaladta. Az itt lakó németek egyharmadát lakásaik
elhagyására kötelezték.(12) Fokozottabban vették igénybe a német lakosságot a
hadimunkáknál, a különböző hadi szolgáltatásoknál, a Vörös Hadsereg
ellátásánál, valamint a jóvátételi beszolgáltatásoknál. A jobboldali
politikai magatartást tanúsítottak közül is a legradikálisabb módon a
Volksbund vezetőit és tagjait internálták.(13) A magyar kormányzat kezdetben az egyéni felelőség megállapításának
elvét követte. Nemzethűség vizsgálatot rendelt el, ami a helyszínen,
bírósághoz hasonló hármas tanácsban folyt le. |
p.68. |
Az eljárás minden 16 évesnél idősebb németre, nemre, felekezetre
való tekintet nélkül kiterjedt. Az önálló keresettel nem rendelkező
nőkre és a gyermekekre csak akkor, ha ellenük külön bejelentés
érkezett.(14) Az eljáró bizottság ötféle megállapítást tehetett: 1. Megállapíthatta,
hogy a vizsgált személy hitlerista (volksbundista, fasiszta, nyilas)
szervezetben vezető volt, vagy az SS-be önként lépett be. Kimondhatta az
együttélő feleség és gyermek mentesülését a határozat következményei
alól. 2. Megállapíthatta, hogy az előbbi szervezetekben való tagságot.
Az előbbinél szélesebb körű mentesítést is kimondhatott. 3.
Támogatóként jelölhette meg azokat, akik ugyan nem estek az előző
pontok hatálya alá, de a szervezetek célkitűzéseit valamilyen formában
elősegítették. 4. Kijelenthette, hogy a vizsgált személy nem volt tagja,
sem támogatója e szervezeteknek. 5. Elismerhette, hogy az érintett a terror
ellenére nemzethűségének és demokratikus érzelmének tanújelét adta. Az élőszóban kihirdetett határozatoknak súlyos következményei
voltak. A vezetőket internálták, a tagokat a földreform során
alkalmazott vagyonelkobzáson kívül munkaszolgálatra kötelezték. A
támogatóknak a telepítések során kellett vagyonukkal rendelkezésre állni. A
kívülállóknak az 5. pont alatti kivételtől eltekintve az
elköltöztetetteket, összeköltöztetetteket kellett befogadniuk. Az 1945. májusában kezdődött eljárások a nyár folyamán lelassultak
és még 1946. tavaszán sem értek véget.(15) Ezt követően az eljárás
csendesen elhalt, teljes körben végrehajtva sohasem lett. Az
eredményekről, tekintve hogy a földreform során aktualitásukat
vesztették, csak részadatokkal rendelkezünk. A szakirodalomban 70.000
felülvizsgálatról tudnak, melyek közül 38% végződött a Volksbund tagság,
vagy annak vezetője, 32% támogató megállapítással. További 30% nem
tudott kapcsolatot megállapítani a Volksbunddal.(16) Dél-Dunántúlon 34.843
felülvizsgálat adata ismert. A megvizsgáltak 9,9%-a bizonyult a Volksbund
vezetőjének, 34,6%-a tagjának, 13,5% támogatójának, 36,2% kívülállónak,
és 5,8% olyannak aki magyar nemzethűségének tanújelét adta.(17) Az eredményekből
is kitűnik az eljárás nagyfokú szubjektivitása. Elsősorban a
támogatók jelentős arányánál jelentkezik, hiszen ennek megállapítására
írásbeli dokumentumok nem állhattak rendelkezésre. A tanú, a bejelentő
rosszhiszeműségét senki sem vizsgálta. A felelőséget illetően az 1945. március 15-én kihirdetett
földreformtörvény az egyéni elbírálás talaján állt.(18) Meghatározta azoknak
a körét - közöttük a Volksbund vezetőiét és tagjaiét -, |
p.69 |
akiknek birtokait teljes egészében el kell kobozni. Az egyéni elbírálás
elvét azonban a gyakorlati végrehajtás, valamint a telepítési akciók
áttörték, tág teret adva a kollektív felelőségrevonásnak. A községi
földigénylő bizottságok önkényeskedése mellett belső utasítások
formájában megjelentek a magyar nacionalizmus eszméjével átitatott központi
rendelkezések. A Népgondozó Hivatal véleménye szerint német tagokkal is
rendelkező földigénylő bizottságok gátolják a magyar szempontú
végrehajtást. A "magyar szempontokat szem előtt nem tartó sváb,
vagy kevert földigénylő bizottságok" működését
felfüggesztették, majd helybeli, vagy a szomszédos községek magyar
földigénylőiből alakították azokat újjá. Az új bizottságoknak
legfontosabb feladatául a "magyar földnélküliek földhöz juttatását"
tekintették. (19) A Potsdami Értekezlet híreire alapozottan a magyar
szempontú végrehajtás mellett megjelent a németség egészének a
felelőségre vonása is: "A sváb kérdés megoldásánál feltétlenül
figyelembe kell venni azt, hogy nem csak kifejezett volksbundisták ártottak a
magyar földteleneknek, hanem azok is, akik kifejezetten nem mutatták ezt, de
titokban annál ártalmasabbak voltak" - jelentette ki a Népgondozó
Hivatal Telepítési Főosztályának a vezetője. (20) A telepítések végrehajtásában jelentős szerepet vittek a népi írók
követői, akik a németség ellenességén nevelkedtek. Munkájuk során a
korábbi elképzeléseket igyekeztek átvinni a gyakorlatba. Az első
látványos akciót a korábban Bajcsy-Zsilinszky Endre köréhez tartozó dr. Bodor
György vitte véghez a Bácskából elüldözött és hontalanná vált bukovinai
székelyek letelepítésével még az elkobzást kimondó határozatok meghozatala
előtt, a Bonyhád környéki német falvakban. Nem lehet véletlen, hogy az
első telepítéssel érintett falu Hidas lett. A hivatalos felhatalmazást
nélkülöző akció dr. Bodor véleménye szerint is a magyar nacionalizmus
érvényesítésére irányult. "Más módszerrel csak magyar szórványokat (és
nem egységes tömböket - FM) lehetne telepíteni" - jelentette ki. Ez
pedig szerinte nem lehet cél.(21) A Lengyel Községben történt internálást dr.
Bodor a székelyek telephelyeinek biztosítására rendelte el a politikai
rendőrség közbejöttével. Eljárása során még a Hűséggel a Hazához
mozgalom tagjait sem mentesítették.(22) A telepítéseket a földbirtokrendező tanácsoktól átvevő
Népgondozó Hivatal kezdetben formailag még ragaszkodott a törvényesség
látszatához, de az ún. csoportos telepítések okozta feszültségek feloldásakor
még a látszatára sem voltak tekintettel. Az ország más területein ki nem
elégített földigénylőket az Országos Földbirtokrendező Tanács Veres
Péter elnök vezetésével a nemzetiségek lakta területekre, még az igazoló
eljárások befejezése előtt, de nagyon gyakran azoktól függetlenül
elsősorban Dél-Dunántúlra irányította.(23) |
p.70 |
A csoportosan letelepülni szándékozók száma olyan nagy volt, hogy a
Volksbund vezetőitől elkobzott ingatlanok az elhelyezésükre nem
volt elegendő. A kitelepítésre kötelezettek ingatlanait telepítési célra
még nem vehették igénybe, ezért a telepítő szervek javasolták, hogy a
Volksbund egykori tagjainak és támogatóinak az ingatlanait is vehessék
igénybe.(24) Csakhamar szükségét érezték a telepítő szervek azok
birtokainak az igénybe vételére is, akik az 1941. évi népszámlálás alkalmával
magukat német nemzetiségűnek vallották, majd sor került a német
anyanyelvet vallókra is. A telepítő szervek szorgalmazták a
kitelepülésre kötelezett német lakosság mielőbbi eltávolítását is,
valamint azt, hogy a zár alá vont ingatlanaikat telepítési célokra igénybe
vehessék.(25) A földreform során igénybe vehető ingatlanokba ugyanis a
betelepítés erre az időre már befejeződött. Az igényeket a jogi
rendelkezések ugyan nem követték, de a gyakorlat most már ettől
függetlenül alakult. A telepítéseket a magyar csehszlovák lakosságcserére is tekintettel 1946.
őszén leállították, nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a Szlovákiából
érkező magyar családok elhelyezése is csak a német lakosság
ingatlanjaiban valósítható meg.(26) A telepítési igényekre tekintettel
bővítették a kitelepülésre kerülők körét, de maga a kitelepítési
eljárás a betelepítési igényekhez képest lassan történt, ezért a kormány
rendeleti úton szentesítette a korábban a gyakorlatban már kialakult rátelepítés
intézményét. Lehetővé tette a kitelepítendő németek összeköltöztetését
is.(27) A gyakorlatban azonban a telepítő szervek már nem voltak
kíváncsiak a nemzetiségi és anyanyelvi adatokra sem, egyedül a visszamaradó
birtok nagysága érdekelte őket. A telepítési akciók befejezését
követően maguk a telepítő szervek állapították meg, hogy azt
végrehajtani csak a német lakosság kitelepítésére és összeköltöztetésére
kiadott rendeletek felhasználásával nyílott mód.(28) Az elkobzások eredményeinek első összesítésekor, 1945. augusztus
31-ig a Dunántúlon 25.967, az Alföldön 7.644, Észak-Magyarországon 367
gazdaságot koboztak el. A későbbiekben a statisztikai adatgyűjtés a
gazdaságok számára nem terjedt ki. Adatot gyűjtöttek viszont az
elkobzott ingatlanok nagyágára. 1945. augusztus 31-ig 176.781 katasztrális
holdat, 1946. május 18-ig 204.116 katasztrális holdat koboztak el a
földreform törvény alapján.(29) A kitelepítettek vagyona, a kitelepítésre
kötelezettek névsorába történt felvételkor az államra szállt. A kitelepítésig
elvileg azonban a volt tulajdonos használatában maradt. A kitelepítések
lezárása után az 1949. január 1-jén felvett állapot szerint a kétféle
igénybevétellel összesen 480.739 katasztrális hold földet koboztak el a német
lakosságtól.(30) Ebben azonban nem szerepel Bács-Bodrog vármegye adata. Az
elkobzott földterület egy részére 47.788 telepest ültettek. Földterületük
nagysága 320.551 katasztrális hold. |
p.71 |
Az elkobzott földek többi része állami tartalékalapot képezett. Az
elkobzott lakóházak számát becsléssel, a telepítésre felhasználtakra is
tekintettel, 50.000 házban állapíthatjuk meg. A magyarországi német lakosság Németországba történő
áttelepítéséről szóló kormányrendeletek(31) már nyíltan kimondták a
kollektív felelőségrevonást. Részletesen meghatározták azok körét,
akiket kitelepítésre lehet kötelezni. Mentesítésre csak szűk körben
adtak lehetőséget, egy területileg körülhatárolt 10%-os arányszámhoz
kötötten. A rendeletek csak azokat mentesítését tették lehetővé, akik
cselekvő tagjai voltak valamelyik koalíciós pártnak, akik az 1941. népszámlálás
alkalmával magyar nemzetiségűnek vallották magukat és hitelt
érdemlően igazolták, hogy nemzethű magatartásáért üldöztetést
szenvedtek. Az 1945-ben kiadott kormányrendelet bevezető szakasza a
kitelepítésre kötelezést a Potsdami Konferencia határozatára alapítja. A valóságban
azonban ilyen határozat nem született. A közelmúltban Németországban a
konferencia dokumentumait is magában foglaló forráskiadvány ilyet nem
ismer.(32) Amire hivatkozni szoktak, legfeljebb jóhiszemű félreértés
lehet. A háború végső szakaszában, illetve befejezését közvetlen
követő állapotról van szó, amikor a szovjet (a lengyel, a csehszlovák és
a jugoszláv) hadsereg elől a kelet-európai németség Németország
területére menekült, vagy a fegyveresek egyszerűen oda hajtották
őket. Erre a szituációra vonatkozik a szövetségesek határozata, akik,
miután az eseményeket megállítani nem tudták, legalább humánusan (ha
egyáltalán ilyen lehetséges - FM) akartak a németséggel szemben eljárni. Az
általunk tárgyalt kitelepítésre ezek már nem vonatkozhattak, végrehajtásakor
ugyanis nincs már háborús helyzet. A valóság az, hogy a szövetségesek
egyetértettek a kitelepítéssel, de annak végrehajtását az érintett
kormányokra bízták. Az is a valósághoz tartozik, hogy a magyar kormány a
Fegyverszüneti Egyezmény alapján létrejött Szövetséges Ellenőrző
Bizottságnál több ízben, többféle létszámot megjelölve kérte a kitelepítés
részbeni végrehajtását.(33) A magyarországi németek kitelepítésének a kormányzati döntéseken kívül
természetesen voltak külpolitikai okai is. Ezt azonban a magyar-csehszlovák
lakosságcsere-egyezmény jelentette, amelynek végrehajtása, mint láttuk,
feltételezte a magyarországi német lakosság eltávolítását, ide értve
kitelepítését is. A harmadik okra, a csoportos telepítések végrehajtása
okozta alulról jövő belpolitikai feszültségre a korábbiakban már
ugyancsak utaltunk. A kitelepítés tényét, a kollektív felelősségrevonás mellett tovább
súlyosbította végrehajtásának módja. A kitelepítés megvalósítása ugyanis a
belügyminisztérium önkénye közepette ment végbe. |
p.72 |
Kitelepítve "de facto" az lett, akit a belügyminisztérium által
kiküldött bizottság kitelepítésre kötelezettnek nyilvánított, és az erre
rendszeresített nyilvántartásba felvett. A belügyminisztérium korlátlan
hatalmat kapott a rendeletalkotásra, a végrehajtásra, beleértve a
jogorvoslatot is.(34) A kitelepítési kormánybiztosok és az alájuk rendelt
karhatalom tevékenységét az önkény jellemezte. A visszaélésekre reagáló egyéb
kormánytényezők, a helyi és a területi közigazgatási szervek a visszaéléseket
nem tudták orvosoltatni. Az érintett belügyminiszterek - Rajk László, Nagy
Imre - saját embereiket velük szemben szinte kivétel nélkül megvédték. Nem
csoda, hogy a megbízottak önkénye és arroganciája korlátlanul
érvényesülhetett. A kitelepítések 1946. januárjának végén kezdődtek, majd a nyár
folyamán leállították őket. Ősszel újraindították, de kevés
eredménnyel, mert Németország amerikai megszállási zónájában a
vonatszállítmányokat, azok felszereltségének hiányosságaira hivatkozva egyre
kevésbé fogadták. A valósághoz tartozik, hogy fogadásukra már nem is volt
elég hely. A kitelepítés 1947-ben folytatódott, majd 1948-ban a szovjet
megszállási zónára tevődött át, miután az amerikai hatóságok nyugaton a
befogadást teljesen leállították. A kitelepítettek számát a zavaros végrehajtás, a korabeli
meglehetősen egyenetlen és hiányos adatszolgáltatás miatt pontosan
megállapítani nem lehet. A kitelepítettek számát a front elől
elmenekültekkel, vissza nem tért katonákkal, hadifoglyokkal és a különféle
okból történt emberveszteséggel együtt 200-220 ezerre tették.(35) A
németországi statisztikai irodalom 178 ezer személyről tud, akik a Német
Szövetségi Köztársaságban éltek 1950-ben.(36) Magyarországi források 50
ezerre teszik a szovjet zónába kitelepítettek számát. Nagyrészük azonban
illegálisan nyugatra távozott. Azt, hogy közülük hányat vettek számba az
1950-es adatfelvételkor, ugyancsak nem lehet tudni. A Magyarországon maradott németek számát az 1949-ben végrehajtott
népszámlálás eredménye a bevallási készség nagymérvű visszaesése miatt
ugyancsak nem fedi a valóságot. Az MDP Titkársága rendelkezett a
népszámlálással csaknem egyidőben felvett, a közigazgatási szervek
megítélése alapján készített adatokkal.(37) Ezt figyelembe véve jelenthetjük
ki, hogy a magyarországi németség vesztesége, beleértve a kitelepítéseket is,
275.524 fő, az 1941. évi német anyanyelvű népesség 57,8%-a. |
p.73 |
Jegyzetek az I. "A magyarországi németek pokoljárása" c.
fejezethez (1) Az 1920. évi népszámlálás. Magyar Statisztikai Közlemények. Új
sorozat. 69. kötet. Budapest, 1923. 22.o. (2) Magyar Statisztikai Évkönyv. Új Folyam XXI. 1913. Magyar kir.
Statisztikai Hivatal Budapest, 1915. 20-22.o. (3) A németség elhelyezkedésének új helyzetét tárgyalja: dr. Johann
Schnitzer: Statistisches über das Deutschtum in Rumpfungarn, valamint Rogerus
Schilling: Ansiedlung der deutschen in Rumpfungarn. In.: Das Deutschtum in
Rumpfungarn. Volksbücherei des "Sonntagsblatters". 2. Band. Herausgeben
von dr. Jakob Bleyer. Budapest, 1928. (4) Illyés Gyula: Pusztulás. Úti jegyzetek. Nyugat, 1933. 189-205. o.
Ambrus József: Kormánybiztost Baranyába. Nemzetvédő, 1933. november. (5) Illyés Gyula: Honfoglalók között. Szépirodalmi Kiadó, 1985. 12-13.o. (6) Solymár Imre: "Elnémult Harang, Bús Rom". Dunatáj. 1986.
május. 35-45.o. (7) Bleyer Jakab felszólalása az országgyűlés képviselő házának
1933. május 9-én tartott ülésén. Az 1931. évi július 18-ára hirdetett
országgyűlés képviselőházának naplója. 15. kötet. Atheneum Budapest,
1933. 210-215.o. (8) Tilkovszky Loránt: Ez volt a Volksbund. 5-16.o. (9) Az 1941. évi népszámlálás. Demográfiai adatok községek szerint. KSH Budapest,
1947. 8-9. és 18-19.o. (10) Johann Böhm: Die Ungarndeutschen in der Waffen-SS. Ippesheim, 1990.
75-77., 80., 94-98.o. (11) Füzes Miklós: Modern rabszolgaság. Budapest, 1990. (12) Baranya Megyei Levéltár. Főispáni iratok. 346/főisp. 1945.
Iktatva a belügyminiszter 110.136/1945.V . számú rendelete. (13) Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 3820/1945.M.E. számú rendelete az
1710/1945.M.E. számú rendelet 2. §-ának 5. pontja alá eső személyekre
vonatkozó intézkedésekről és a Népgondozó Hivatal hatáskörének
kiterjesztéséről. Magyar Közlöny. 1945. július 1; Az Ideiglenes Nemzeti
Kormány 1710/1945. M.E. számú rendelete a Népgondozó Hivatal felállításáról.
Magyar Közlöny. 1945. május 10. (14) 3820/1945.M.E. számú rendelet az 1710/1945.M.E. számú rendelet 2.
§-ának 5. pontja alá eső személyekre vonatkozó intézkedésekről és a
Népgondozó Hivatal hatáskörének kiterjesztéséről (15) Füzes Miklós: Forgószél. Pécs, 1990. 45-46.o. (16) Fehér István: A magyarországi németek kitelepítése 1945-1950.
47-48.o. (17) Füzes Miklós: im. 46.o. |
p.74 |
(18) Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 600/1945.. M.E. számú rendelete a nagybirtokrendszer
megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról. Magyar
Közlöny, 1945. március 18. (1945. évi VI. tc.) (19) Baranya Megyei Levéltár. Népgondozó Hivatal iratai 24/1945. A NH
Dél-Magyarországi Kirendeltségének Baranyavármegyei Kerülete jelentése. 1945.
július 2. (20) Ugyanott. 48/1945. Jegyzőkönyv a NH Dél-Magyarországi
Kirendeltségén tartott értekezletről. A központi előadó
kijelentése. Pécs, 1945. augusztus 12. (21) Tolna Megyei Levéltár.
Népgondozó Hivatal iratai 24/1945. Dr. Bodor György jelentése az Országos
Földbirtokrendező Tanács Telepítési Főosztályának. 1945. május 9. (22) Baranya Megyei Levéltár.
Főispáni iratok 949/főisp.v.1945. Iktatva a Magyar Parasztszövetség
megkeresése. Melléklete a dr. Bodor féle jelentés. (23) Ugyanott. Baranya Megyei
Földbirtokrendező Tanács iratai 182/eln.1945.. Iktatva a az Országos
Földbirtokrendező Tanács 1945. július 2-án tartott országos
értekezletének az anyaga. (24) Tolna Megyei Levéltár.
Népgondozó Hivatal iratai 2675/1945. Az 1946 március 6-án tartott
telepvezetői értekezlet anyaga. (25) Ugyanott. 2755/1946 (26) Baranya Megyei Levéltár.
Alispáni iratok 14370/1946, 15418/1946. Tolna Megyei Levéltár. Alispáni
iratok 4652/1946, Somogy Megyei Levéltár. Somogy Megyei Földhivatal
telepítési iratai 1946/1950. (27) A Magyar Köztársaság
Kormányának 4300/1945. M.E. számú rendelete a csehszlovák-magyar
lakosságcsere-egyezmény alapján Magyarországra áttelepített szlovákiai
magyarok elhelyezése érdekében a 12.330/1945. M.E. számú rendelet alapján
Németországba való áttelepítésre kötelezett magyarországi német lakosság
összeköltöztetése tárgyában. (28) Baranya Megyei Levéltár.
Népgondozó Hivatal iratai. Jelentések. (29) Füzes Miklós: im. 16.o (30) Füzes Miklós:
Schicksalprüfungen der Ungarndeutschen 1944-1948. In.: Suevia Pannonica,
1991. 99.o. (31) 12230/1945. M.E. számú
rendelet a magyarországi német lakosságnak Németországba való
áttelepítéséről. Kihirdetve 1945. december 29-én. Magyar Közlöny 211.
szám; 12200/1947. Korm. számú rendelet a
magyarországi német lakosság Németországba áttelepítéséről szóló
12.330/1946.M.E. számú rendelet, valamint az ezzel kapcsolatos egyéb
rendeletek módosítása, kiegészítése és összefoglalása. Kihirdetve 1947.
október 28-án. Magyar Közlöny 245. szám. (32) Dokumente zur Deutschlandpolitik.
II. sorozat I. kötet. Die Konferenz von Potsdam. III/3. 1948 és 1975.o. |
p.75 |
Lásd még: Potsdam 1945. Quellen zur Konferenz der "Großen
Drei". München, 1963. 367.o. Szerk. Ernst Deuerlein. (33) Fehér István im. 58-60.o. (34) A Belügyminiszter 70010/1946.B.M. számú rendelete a nemzeti
kormánynak a magyarországi német lakosság Németországba való
áttelepítéséről az 1945. évi XI Törvénycikkben kapott felhatalmazás
alapján kiadott 12330/1945.M.E. számú rendelet és a Szövetséges Ellenőrző
Tanácsnak ugyanezen tárgyban 1945. november hó 20. napján hozott határozata
végrehajtásáról; A Belügyminiszter 84350/1947.B.M.
számú rendelete a magyarországi német lakosság Németországba
áttelepítéséről szóló 12330/1945.M.E. számú rendelet, valamint az ezzel
kapcsolatos egyéb rendeletek módosítása, kiegészítése és összefoglalása
tárgyában kibocsátott 12200/1945.Korm.sz. rendelet egyes rendelkezéseinek
végrehajtásáról. (35) Fehér István: im. 162.o. (36) Gerhard Reichling: Die Deutschen Vertriebenen in Zahlen II. 32.o. (37) Magyar Országos Levéltár. MDP-MSZP Iratok Osztálya. Az MDP
Titkárságának 1949. február 16-án tartott ülésének anyaga. 276. fond, 54/30.
őrzési egység, 20 o. II. A kényszerű Waffen-SS sorozás Magyarországon a magyar kormányzati és közigazgatási szervek tevékenységében 1944-ben A Hitler politikai elit-hadseregéből létrejött Fegyveres-SS
történetével a német történetírás meglehetősen gazdagon foglalkozik, a
magyarországi németek szerepe ebben azonban csak epizódként jelentkezik. Nem
is történhetett ez másként, mert Európa és Ázsia számos országából (tájáról)
verbuválódtak a Waffen-SS tagjai. Nyugat-Európában Hollandia, Flandria,
Vallónia, Franciaország, Luxemburg, Spanyolország, Portugália, Nagybritánia,
Írország; Észak-Európában Dánia, Norvégia, Izland, Svédország, Finnország ;
Közép-Európában Svájc, Lichtenstein, Olaszország, Szlovákia,
Cseh-Morvaország; Délkelet-Európából Horvátország, Szlovénia, Szerbia,
Montenegró, Albánia, Görögország, Bulgária, Törökország, Magyarország, Románia;
Baltikumból Litvánia, Észtország, Lettország; Kelet-Európából Lengyelország,
Szovjetunió (Fehéroroszország, Ukrajna, Kozákföld), a keleti népek; India; az
arab országok: Palesztina, Szíria, Tunézia adott a Waffen-SS számára katonát.
|
p.76 |
Az 1942-es és 1943-as emberveszteség következtében emelkedett a sorozott
népi németek száma. Egyezmények születtek a román, a horvát, a szlovák és a
magyar kormányokkal a népi németek kényszerrel történő sorozására,
ugyanakkor a szlovák és a magyar hadseregben szolgálók átvételét is tervbe
vették. A megszállt területeken, Szerbiában, Lengyelországban és a
Szovjetunió megszállt részein a népi németeket egyszerűen behívták a
Waffen-SS kötelékébe, a született németeket pedig a Wehrmachtba.(1) A magyar és a német kormány között 1944. április 14-én kötött
megállapodás értelmében felállították a vegyes sorozó bizottságokat. A
népcsoport (a Volksbund) vezetőségének feladata lett a siker
elősegítése. E tevékenységével a Volksbund Hitler meghosszabbított
karjává vált. Az egyezmény érdekében a magyarországi németeknek csak 10%-a
maradhatott a honvédség kötelékében műszaki személyzetként. E
rendelkezés alapján történt a honvédségtől való átvétel a
Waffen-SS-be.(2) A magyarországi németek a Waffen-SS céljaira történő
igénybevételének részletes feldolgozása Tilkovszky Loránt munkáival indult. A
két toborzó akció kifejtésével szemben a kényszersorozás tárgyalása azonban
többnyire az általánosságnál, az egyezmény létrejöttének, a kormányzati
tevékenységnek, a Volksbund vezérkar fellépésének a bemutatásánál maradt.(3)
Az 1944. áprilisi egyezmény fogadtatására, gyakorlati végrehajtására és
eredményeire csak utalások vannak, analítikus feldolgozása további
kutatómunkát igényel. Németországban hasonló tevékenységet az erdélyi szász
származású Johann Böhm fejtett ki.(4) Részletes feldolgozást ad ő is a
toborzóakciókról, a hadkötelezettség alapján történő igénybevétel
azonban nála is szegényes, elsősorban a korabeli sajtóból szerzi
információit. Több mégis annyiban, hogy az eredményről számszerű
adatokat közöl. A Németországban élő egykori magyarországi német szerzők
feldolgozásokat nem készítettek, csupán kritikai észrevételeket tettek,
elsősorban Tilkovszky Loránt értékelésére. Johann Weidlein
elsősorban azt kifogásolja, hogy Tilkovszky Loránt a toborzások és a
sorozások előkészítését illetően a bekövetkezett eseményekkel dr.
Basch Ferencet, a Volksbund országos elnökét összefüggésbe hozza. (5) Franz
Hergenröder a magyar sovinizmust teszi felelőssé a történtekért.(6) A jelen közléssel újabb, magyar kormányzati és közigazgatási források
birtokában a kormányközi megállapodás és a Waffen-SS sorozás körülményeit
szeretnénk árnyaltabbá tenni, illetőleg újabb adatokkal gazdagítani. |
p.77 |
A Waffen-SS-sorozás kormányközi megállapodásának története A hadkötelezettségi alapon történő igénybevétel gyakorlati
előkészítése Werner Lorenz SS-tábornok (SS-Obergruppenführer) nevéhez
fűződik, aki 1944. február 15 és 21-e között látogatást tett az
országban. Látogatása idején dr. Basch Ferenc társaságában két napos
dél-dunántúli szemlére ment és több németek lakta helységet keresett fel.
Elsősorban a Dunántúlon számítottak további embertartalékra. Február
20-án Lorenz tábornok felszólalt a Volksbund nagygyűlésén Budapesten.
Beszámolt az eddigi toborzások eredményeiről, és méltatta azokat. Az
újabb (harmadik) hadkiegészítési akció érdekében dr. Basch Berlinbe utazott,
ahol az előkészítés részleteit, a megvalósítás feltételeit tárgyalták
meg. A legfontosabb feltételt a Kállay-kormány eltávolítása jelentette.
Magyarország német megszállásával, a Sztójai-kormány kinevezésével a
feltételek megvalósulását is jelentette.(7) A német kormány a német Waffen-SS
részére történő "újabb toborzás", a valóságban sorozás
érdekében megkereste a magyar kormányt. A külügyminisztérium vezetését ekkor
a miniszterelnök látta el. Rendelkezésére március 29-én 10 óra 30 percre
tárcaközi értekezletet hívtak össze.(8) A tárcaközi értekezleten dr.
Sebestyén Pál miniszteri osztályfőnök elnökölt. Morlin Ervin miniszteri
osztályfőnök és dr. Alth Artur miniszteri titkár képviselte a
külügyminisztériumot, Birkás miniszteri titkár a miniszterelnökséget, dr.
Krivátsy Szűcs Lajos miniszteri tanácsos az igazságügy-minisztériumot,
Szakál Lajos miniszteri titkár a pénzügyminisztériumot, dr. Raskó Sándor
miniszteri osztálytanácsos, dr. Demeter István miniszteri osztálytanácsos és
Szabó Gyula százados a honvédelmi minisztériumot, vitéz Jurányi Rudolf
rendőrtanácsos és vitéz Ecsedy Árpád rendőrtanácsos a belügyminisztériumot.
Az értekezlet elnöke előadta, hogy "német katonai részről a
német Waffen-SS részére történő újabb sorozás érdekében egy
megállapodástervezetet nyújtottak át a honvédelmi miniszter úrnak". Ezt
a tervezetet a honvédelmi miniszter közölte a külügyminisztériummal, ahonnan
aztán a miniszterelnök elé terjesztették. A miniszterelnök, a honvédelmi
miniszter és a vezérkari főnök tanulmányozta a megállapodástervezetet és
azt "nem találták teljes egészében elfogadhatónak". Vissza azonban
nem utasították. A miniszterelnök utasította a külügyminisztériumot egy
ellenjavaslat elkészítésére. Az elnök a külügyminisztérium által készített
ellenjavaslat tervezethez kért hozzászólásokat. Az értekezletről
készített feljegyzéshez csatolták a német megállapodás- és a külügyminisztérium
által készített ellenjavaslat-tervezeteket. A belügyminiszteri iratok között
megtalálható a honvédelmi minisztérium 10. osztályának észrevétele.
Honvédelmi és katonai szempontból a jegyzék első öt pontjához nem volt
különösebb észrevétele a honvédelmi minisztériumnak. |
p.78 |
Származás szerinti megszorítást javasoltak az átadandó tisztek és
tiszthelyettesek esetében. Az elhelyezés és az élelmezés tárgyában a 10.
osztály a honvédelmi miniszter, vagy a főcsoportfőnök javaslatára
hagyatkozott volna. Az állampolgárság kérdésében pedig a külügy- és a
belügyminiszternek, a szociális kérdésekben pedig a pénzügyminiszternek
kellett volna nyilatkoznia. Az 1944. március 29-én tartott tárcaközi értekezletről készített
feljegyzéshez csatolt tervezetek (a németek, illetve a külügyminisztérium
által készítettek) másolatai a belügyminisztérium jelzett iratai között
ugyancsak feltalálhatók. Másolatok lehetnek, rajtuk semmiféle jelzet, dátum,
aláírás nem található, ráadásul ugyanazzal az írógéppel készítették
őket. Formai jegyek alapján nem lehet megállapítani azt, hogy melyik
féltől származnak. Mindegyik tervezet 12 pontból áll, az egyik
kettő, a másik két és fél oldal terjedelmű német nyelvű
szöveget tartalmaz. Az egyes pontok témái nem minden esetben fedik egymást. A
terjedelemből is következően a második tervezet részletezőbb.
Származásuk megállapítása az előbbiekre tekintettel csak tartalmi
elemzés segítségével valósulhat meg. A tervezetek első két pontjai azonosak. "1. A közös ellenség
elleni harc Waffen-SS-egységek felállítását követeli meg, amely részben a
magyar állam területén történik. " A 2. pont annyiban eltérő, hogy
a rövidebb, a továbbiakban általunk I-el jelzett szöveg a gyorsított felállítás
létszámproblémáira konkrét javaslatot is tesz, míg a hosszabb szövegű,
az általunk II-vel jelzett ezt csak előrevetíti. A konkrét javaslat
szerint minden évfolyam a háború tartamára besorolható a Wehrmachtba, vagy a
Fegyveres-SS alakulataiba. A 3. pontok természetsen már teljes egészében
eltérőek. Az I. az érintett magyar állampolgárok körét határozza meg:
"azok, akik a népi hovatartozásukat a Volksbundba történő
belépéssel már kinyilvánították, vagy azt a jövőben fogják
kinyilvánítani". A II. a német népiséghez tartozó magyar állampolgárok a
háború tartamára hadkötelezettségi alapon a Wehrmachthoz és a
Fegyveres-SS-hez tartoznak. A 4. pont az I-ben azokat a német származásúakat
emeli ki, akik a németeknél történő szolgálatot önként vállalják. A II.
a hadkötelezettség alá eső korosztályokat részletezi. E szerint a
hadkötelezettség a betöltött 17. életévtől kezdődik és a 35. életév
betöltéséig tart. Rendőri alakulat esetén az 1904-1908 közötti
korosztályok jöhetnek szóba. A háború ideje alatt a 35. életévüket
betöltötteket nem bocsátják el. A I. esetében a hadkötelezettség előbbi
részletezése az 5. pontba került. A II-ban itt a német népiséghez tartozók
körét tárgyalja, kiterjesztettebb formában: "népi németek azok, akik
népi hovatartozásukat Volksbund tagságukkal, illetőleg népi németségük
elismerésével nyilvánították ki". A 6. pont I. esetében kimondja, hogy a
Honvédség soraiban szolgálókra a sorozási kötelezettség nem vonatkozik. A
civil tartalékosokra és a szolgálaton kívüliekre csak akkor, ha nem rendelkeznek
tiszti, illetve altiszti rendfokozattal. |
p.79 |
A II. szerint a Waffen-SS-egységek felállításakor elsősorban a német
népiséghez tartozó magyar állampolgárok jöhetnek számításba, úgy a civilek
közül (tartalékosok és szolgálaton kívüliek), mind megegyezéses módon a
honvédségből. A szükséges elhelyezést és gyakorlóteret mindkét tervezet
7. pontja alapján a magyar Honvédség biztosítja. A regisztrálás, a sorozás és
a behívás I. esetében a 8. pontban, a Fegyveres-SS Főhivatala (SS-Hauptamt),
az SS-Kiegészítő Felügyelőség (SS-Ersatzinspektion Südostraum) és a
magyarországi kiegészítő parancsnokságok feladata. Közreműködő
a honvédelmi minisztérium és a német népcsoport. A II.-ban a szöveg ugyanaz,
csak a német népcsoport helyett a Volksbund szerepel. A 9. pont a
besorozottak jogállásával foglalkozik. I. és II. szerint a sorozottak
felmentéséről a Fegyveres-SS dönt. A visszamaradottak hivatását a magyar
állam meghagyja. A besorozottak a német véderőbe történt behívásuk után
a 10. pont alapján az I-ben magyar állampolgárságukat elvesztik, s a német
állampolgárokká válnak. A behívottak hozzátartozói a Honvédségnél
szolgálókkal azonos jogokkal rendelkeznek, egyforma juttatásokat,
kedvezményeket élveznek. A II. szerint a behívottak magyar állampolgársága megmarad,
a magyar állampolgárokkal egyenlő jogokat élveznek. A német
véderőkhöz történő bevonulásuk után a német államhoz tartozónak
tekintik őket. Ez vonatkozik az ezideig bevonult önkéntesekre is. A
behívottak hozzátartozói e javaslat szerint is egyforma joggal rendelkeznek a
Honvédségnél szolgálók hozzátartozóival. A javaslatok utolsó két pontja ismét
egyező. 11. A magyar Honvédség a Waffen-SS magyarországi kiegészítő
parancsnokságától az eddigieknek is megfelelően megkapja a behívottak
szállítmánylistáit. 12. Az eddigi megállapodásoknak megfelelően, a
magyar életmód-index alapján történik az ellátás és tartalékolás módja is. A tartalmi összevetés, a végrehajtási utasításhoz történő
hasonlítás, valamint az események ismeretében kijelenthetjük, hogy az I-el
jelzett szöveg a leglényegesebb kérdésekben a későbbiek során nem
érvényesült. A német igényekre Horthy ösztönzésére 1944. március 29-én a kormány
presztízs okokra hivatkozva még elutasítóan határozott. A miniszterelnök
Edmund Veesenmayer külügyminiszteri megbízott és Otto Winkelmann
SS-tábornokkal történt tárgyalása után Csatay Lajos vezérezredes, honvédelmi
miniszter április 14-én azonban kényszerűen aláírta a harmadik fegyveres
SS toborzásra vonatkozó egyezményt. A megegyezés szövege ugyan még nem került
elő, a honvédelmi miniszter alább tárgyalandó végrehajtási utasításából
és a gyakorlati megvalósítás módjából az egyezmény szövege most már jól
rekonstruálható. |
p.80 |
Az egyezmény - Tilkovszky Loránt szerint a látszólagos önkéntességet
fenntartva kényszersorozást tett lehetővé a 17. életévüket betöltött
magyarországi németek körében. Ezzel látja megvalósultnak dr. Basch Ferenc
korábbi, "német népiségi hadkötelezettség" bevezetésére tett
javaslatát(9), ami a fentebb már érintettek szerint néhány Németországba
áttelepült, a Volksbundban aktív szerepet vállalt szerző tagadott. A harmadik fegyveres SS hadkiegészítő akció ünnepélyes megnyitása
1944. április 23-án Bonyhádon, a Volksbund országos nagygyűlésén
történt, ahol dr. Basch hangsúlyozta, hogy "csak Hitler mentheti a
magyarországi németséget meg az ázsiai hordáktól, és emiatt mindenkinek
kötelessége a Führer katonazubbonyát viselni". A németeknek egységet
kell alkotni. Fenyegetőzött, hogy aki "gyáva, áruló", azt
háború után ellenségként fogják kezelni. "Az azonos népiséghez azonos
világnézet tartozik" - jelentette ki. Május 5-én dr. Basch aláírásával toborzási felhívás jelent meg, lényege:
hazánk mindenki számára láthatóan a Führer és a Német Birodalom oldalára
állt. Az SS is élénk propagandatevékenységet folytatott. Röpcédulákat,
plakátokat jelentetett meg, amelyeket korábban a magyar kormányzat tiltott. A
propagandát elősegítette, hogy a Sztójai-kormány betiltotta a
hűségmozgalmat. Aktíváit a Gestapo sok esetben letartóztatta, egyes tagjait
meg is gyilkolta. Szálasi ugyanakkor bírálta az egyezményt, mert
kiszolgáltatta a magyarérzelmű németséget is az SS-nek. A magyar
honvédség lelki tartását kívánta így megőrizni.(10) A honvédelmi minisztérium végrehajtási rendelkezései Az 1944. évi német sorozásokkal kapcsolatosan a minisztérium 1944.
április 27-én tájékoztatta a megyék alispánjait, a törvényhatósági joggal
rendelkező városok polgármestereit, az ungi, beregi, máramarosi
közigazgatási kirendeltségek vezetőit. A tájékoztatóban vitéz Csatay
Lajos honvédelmi miniszter a kormányközi megállapodásra utalva kijelentette:
"a német népiséghez tartozó, s 17. életévüket betöltött magyar
állampolgárokat hadkötelezettségi alapon a jelenlegi háború tartamára az e
tárgyban megkötött német-magyar kormányok közötti megállapodás értelmében a
német fegyveres erő részére átengedem". Az előzőek
értelmében a sorozásra történő előállás most már kötelező. A sorozás szempontjából szóba jöhető magyar állampolgárok
névjegyzékét az illetékes német hatóság bocsátja rendelkezésére, amelybe
azokat veszik fel, akik német népiséghez tartozónak |
p.81 |
vallják magukat és odatartozóknak is tekinthetők. A névjegyzékeket a
sorozásokat megelőzően a népmozgalmi nyilvántartások adataival
történő összeegyeztetés, átvizsgálás és kiegészítés végett az érdekelt
községi elöljáróságoknak/polgármestereknek közvetlenül fogja kiküldeni. A
névjegyzékek elbírálása után a sorozások idejéről az érintett polgári
hatóságokat külön-külön értesíti. A végleges átengedés jogát a miniszter
magának tartotta fenn. Tájékoztatója szerint nem fogja átengedni a
magyarokat, a bányászokat, a vasútnál, a postánál fontos alkalmazásban
lévőket, a hadiüzemekben foglalkoztatottak közül a különleges
szakképzettséggel rendelkezőket, a honvédségnél különleges és rövid időn
belűl nem pótolható szakkiképzésben részesülteket. A sorozásra kötelezetteket a polgári hatóságok kötelesek a miniszter
által megadott időben és helyen sorozásra előállítani. Az
előállítás idézés útján történik. Aki a sorozáson nem jelenik meg és távolmaradását
a sorozást megelőzően a polgári hatóságoknál nem jelenti be, vagy a
sorozás napján azt hitelt érdemlően nem igazolja, azt karhatalommal
azonnal elő kell állítani. A községi elöljáróságok a sorozás helyét és idejét tartoznak a járás főszolgabírájának
bejelenteni, akik idejében utasítják a sorozásokban érdekelt
csendőrparancsnokságokat, hogy a rendfenntartás érdekében a sorozásokra
küldjenek ki járőrt. A községi elöljáróságok által névszerint
bejelentett és igazolatlanul távollevőt a sorozásra haladéktalanul
állítsák elő. Azonnal csak olyan előállítások foganatosíthatók,
amelyek a csendőrség munkáját túlságosan nem akadályozzák Hosszabb
nyomozást vagy kutatást igénylő előállításokat a sorozás napján
mellőzni kell, az ilyeneket az utósorozás napjára kell halasztani. A
polgármesterek ezekben az ügyekben közvetlenül a rendőrséghez
fordulhattak. (Utóbbi rendelkezések bújtatott lehetőséget adhattak
bizonyos körű mentesítésre, mint ahogy azt a bizottságok munkájánál is
majd látni fogjuk.) A tájékoztatás szerint a sorozásokat német bizottságok fogják végezni, de
minden sorozóbizottságba a honvédelmi érdekek védelmére összekötő
tisztet nevez ki a miniszter, akiket külön utasítással fog ellátni. A sorozások céljára helyiséget és egyéb segédeszközöket (bútor,
mérőléc stb.) a polgári hatóságok kötelesek rendelkezésre bocsátani.
Felelősek a sorozás zavartalanságáért. A sorozás előkészítése és
lefolyása alatt hivatalosan kerülni kell minden olyan ténykedést, ami
veszélyeztethetné a sorozás nyugalmát, vagy alkalmas lehetne a német-magyar
fegyverbarátság megzavarására. |
p.82 |
A besorozottak magyar állampolgárságukat nem vesztik el. Német katonai
szolgálatra történő bevonulásuk alkalmával egyúttal megszerzik a német
állampolgárságot, s mint ilyenek, a német katonai jogszabályok hatálya alá
kerülnek. A besorozottakat a német sorozóbizottságok igazolvánnyal látják el. Az
igazolvánnyal rendelkezőket magyar sorozásra további rendelkezésig
előállítani nem kell. Aki magyar katonai szolgálatra behívót kap,
köteles megjelenni, igazolványát felmutatni, ami alapján elbocsátják. A behívandók behívójegyeit a miniszter közvetlenül fogja a polgári
hatóságoknak megküldeni, akik azt pontosan és lelkiismeretesen kézbesíteni
tartoznak. (11) A miniszter a községi elöljáróságoknak és a polgármestereknek a
megküldött német sorozási névjegyzékekkel kapcsolatosan küldött tájékoztatót.
Elrendelte, hogy a népmozgalmi nyilvántartó azt vizsgálja át, és egészítse
ki.: A nyilvántartó megállapítja, hogy a névjegyzékben szereplő személy
valóban szerepel-e a népmozgalmi nyilvántartásban. Aki nem szerepel, ezt a
körülményt a megküldött jegyzéken jelezni kell. Akik szerepelnek
mindkettőben, ezt a tényt a népmozgalmi nyilvántartó rávezeti a
megküldött névjegyzékhez csatolt függelékre. A foglalkozást és a
szakképzettséget pontosan és részletesen meg kell jelölni. Ha több van,
valamennyit. A háborús polgári beosztásnál be kell vezetni azt, hogy az
érintett milyen szervnél, hadiüzemnél van ténylegesen, vagy csak kijelölték
arra, de még nincs igénybe véve. Népi népiséghez általában azok tartoznak, akik életkörülményeik és népi
külső megnyilvánulásaik alapján németeknek tekintendők, vagy önként
minden befolyástól mentesen németnek vallották magukat. Ennek elbírálásánál
figyelembe kell venni a német népiséggel való együttélés különböző
külső megnyilvánulásait, amelyek sem a névelemzéssel, sem az ősök
kutatásával nincsenek kapcsolatban. - Aki a német névjegyzékben szerepel és a népmozgalmi nyilvántartó lapon
is német anyanyelvű, annál be kell írni: "német". - Ha a német népiséghez tartozásra nincs megbízható adat, ennek
elbírálására bizottságot kell létrehozni. Elnöke kis- és nagyközségekben a
jegyző, tagjai a jegyző által kijelölt egy-egy magyar és német
esküdt. Ha német esküdt nincs, akkor csak magyar. Tagja továbbá a népmozgalmi
nyilvántartó. A bizottság tagjainak meghallgatása után végérvényesen az elnök
dönt. |
p.83 |
A bizottság elnöke a törvényhatósági joggal rendelkező- és a megyei
városokban (kivétel Budapest) az anyakönyvezető, tagja a polgármester
által kijelölt egy-egy magyar és német képviselőtestületi tag. - Ha német tag nincs, akkor csak magyar és a népmozgalmi nyilvántartó. A
bizottság tagjainak meghallgatása után végérvényesen ebben az esetben is az
elnök dönt. - A bizottság döntése lehet: "magyar" vagy "német",
illetve valamelyik más nemzetiséghez tartozás esetén annak megjelölése. - A népmozgalmi nyilvántartó köteles megvizsgálni, hogy van-e olyan
személy, aki a népmozgalmi nyilvántartóban "német"-ként szerepel, a
megküldött névjegyzékben viszont nem található. Az ilyen egyént a
névjegyzékbe pótlólag fel kell venni, és beírni: "német". - Akiről a népmozgalmi nyilvántartó javaslata alapján a bizottság
megállapítja, hogy a fenti elveknek megfelelően köztudomásúan németnek
tekintendő, azt a névjegyzékbe és a függelékbe pótlólag fel kell venni
és a megfelelő rovatba bejegyezni: "német". Az összehasonlítást és az elbírálást 48 óra alatt kellett elvégezni, a
függelékíveket hitelesítés után a Honvédelmi Minisztérium 10. osztálya címére
pedig elpostázni. A névjegyzékeket a polgári hatóságok a sorozások
elrendeléséig maguknál tartották.(12) A most tárgyalt szabályozás is tartalmazza a behívások menetét: A
Waffen-SS pótkeret-parancsnokság a behívójegyeket a honvédelmi minisztérium
10. osztályának küldi meg, ahonnan láttamozás és lebélyegzés után a katonai
szolgálatot még nem teljesítettek esetében közvetlenül a polgári
hatóságokhoz, a katonai szolgálatot már teljesítetteket illetően az illetékes
katonai parancsnokságokhoz továbbítják kézbesítés céljából. A Waffen-SS-sorozások a helyi hatóságok tevékenységi körében Baranyában A német sorozás híre Baranyában megütközést keltett. Különösen az, hogy a
Volksbund tagjait és a magyarérzelmű németeket egyaránt igénybe veszik,
holott köztük súrlódások voltak. A magyar érzelműek nem akartak német
katonának menni, hiszen aki akart, eddig is mehetett. Annyit elvártak a
kormányzattól, hogy világosan tegye közzé a honvédelmi miniszter a
kormányközi megállapodást és szólítsa fel a lakosságot, vesse alá magát a
sorozásnak. Az ellentéteket így Heckenberger Konrád lánycsóki plébános,
felsőházi tag véleménye szerint legalább enyhíteni lehetne. Heckenberger
Konrád a most ismertetett levelét megküldte a honvédelmi miniszternek is. Azt
szándékozott elérni, hogy "a magyarérzelmű németség lássa, nem a
Volksbund kénye-kedvének van kitéve, hanem a magyar kormány akaratát hajtja
végre, |
p.84 |
s a kormányzat magyarázza meg ennek a lépésnek az okát". Az
érintetek ugyanis még ekkor is úgy tudták, hogy nem kell német katonának
beállni. A hozzáírt levélre válaszul a Baranya megyei főispán közölte,
hogy a "politikai tényezőket" már - minden eredmény nélkül -
tájékoztatta.(13) Az eredmény azonban nem maradt el, legfeljebb Baranyában
nem volt ismert, mert a belügyminiszter rendeletéből v. Király ezredes
osztályvezető tájékoztatást adott ki az alispánoknak, a rendőrség
budapesti és vidéki főkapitányainak a súrlódások elkerülése érdekében.
Ebben a több oldalról beérkezett jelentésekre hivatkozik, amelyek a német
lakosság egyes rétegei közötti összeütközésekkel foglalkoznak. Tájékoztatást
ad az osztályvezető arról, hogy a német sorozáson való megjelenés kötelező.
A Volksbund pedig a fennálló gyűléstilalom ellenére elvi engedélyt
kapott arra, hogy egyes helyi csoportjaiban hírverő összejöveteleket
tartson. Kéri, hogy a helyi hatóságok érjék el, hogy a gyűlések
vezetői, szónokai ismertessék a hallgatósággal az új magyar-német
megállapodást, a sorozáson történő megjelenés kötelező jellegét.
Világosítsák fel a lakosságot, különösen ott, ahol a sorozásokkal
kapcsolatosan nyugtalanság észlelhető, hogy a honvédelmi miniszter által
a német fegyveres erők részére átengedett és besorozott személyeknek a
behívó parancsnak éppen úgy engedelmeskedniük kell, mintha a sorozás a magyar
honvédség részére történne.(14) A német sorozási névjegyzékekkel kapcsolatos a honvédelmi minisztérium
1944. május 9-én kelt, Baranya vármegye főispánjához címzett
megkeresése, mely szerint egyes községekben feltűnően magas azoknak
a száma, akiket a községben működő bizottságok utólag vettek fel a
névjegyzékbe.(15) A minisztérium ezeknek a névjegyzékeknek a felülvizsgálatát,
illetőleg újbóli elbírálását kérte. Az elbírálásnál kérte figyelembe
venni az 1944. április 27-én kiadott 29.610/eln.10. -1944. sz. rendeletben
foglalt, s fentebb már közölt alapelveket. Külön felhívta a figyelmet arra,
hogy "a magyar nemzeti érdekek védelme teljes mértékben érvényesüljenek".
Ennek érdekében úgy rendelkezett, hogy a kialakítandó bizottságokba a községi
esküdttagokat a járás főszolgabírája jelölje ki, az elnöki tisztet pedig
vagy maga a főszolgabíró, vagy pedig a helyi viszonyokat jól ismerő
vármegyei fogalmazói tisztviselő töltse be. A minisztérium arról kért
jelentést, hogy az újonnan elkészült névjegyzékek és a régiek közötti
különbség mivel magyarázható. Az érintett községekben - Versend, Szajk,
Püspökmárok, Himesháza, Szür, Hercegtöttös, Liptód és Németbóly - általános
jelenség volt, különösen az utóbbi esetében, hogy a Volksbund helyi
szervezete az általa készített névjegyzékbe csak tagjait vette fel, emiatt a
bizottságok a népmozgalmi nyilvántartási adatok alapján, a miniszteri
rendeletnek megfelelően kiegészítést hajtottak végre. A főispán
attól félt, hogy az újabb bizottsági eljárás azonkívül, hogy aránytalanul
nagy munkával járna, a magyarhű németség további igénybevételét
jelenthetné. Kéri ezért a Honvédelmi Minisztert, hogy az újabb bizottsági
eljárástól álljon el. |
p.85 |
Annak végrehajtása ugyanis, álláspontja szerint, "a magyar nemzeti
érdekek követelményeivel nem volna összhangban". Ha a miniszter
rendeletétől nem tekinthet el, akkor legalább azt engedélyezze, hogy a
járási főszolgabíró ne bizottsági elnökként, hanem a bizottságtól
függetlenül, a nyilvántartó hatóság közreműködésével, a népmozgalmi
nyilvántartó lapok adatai alapján járhasson el.(16) A német katonai hatóságok még a kormányközi megállapodás aláírása után is
folytattak toborzásokat. 1944. május 14-én a visszacsatolt dél-baranyai
területen, Karancson, Vörösmarton, Bolmányban, Albertfalun és
Kiskőszegen tartottak toborzó gyűléseket. A gyűlések iránt
egyik helyen sem volt nagy érdeklődés, többnyire a nők jelentek
meg. Kiskőszegen, Vörösmarton, Karancson és Albertfalun Hámm Ferenc
országgyűlési képviselő, Ujbolmányban Bősz Fülöp budapesti
lakos Volksbund-körzetvezető tartott előadást. Hámm Ferenc szerint
itt az utolsó óra, amikor még mindenki teljesítheti kötelességét, "nincs
külön német és magyar, hanem csupán egy közös cél". Jelentkezzenek
önként, mert aki nem, azt erőszakkal viszik el. Ne bujkáljanak, jól
tudják, hogy ki tartozik a népi németséghez. Ismertette a két kormány közötti
megállapodást is, mely szerint 17-től 62 éves korig eleget kell tenni a
hadkötelezettségnek. Magyar állampolgárságukat nem vesztik el. Akik május
15-én 18 óráig önként jelentkeznek, azok az önkénteseknek járó előnyöket
fogják élvezni. A továbbiakban nemzetiszocialista propagandát folytatott. Bősz Fülöp beszédében kijelentette, hogy már nem lehet kétkulacsos
politikát folytatni, mint amilyet a magyar kormány 1944. március 19-ig
folytatott. Minden németnek a zászló alatt van a helye - jelentette ki. 18
éves kortól 35 évesig a fronton fogják használni őket, 35-42 éves korig
rendőrségi szolgálatot teljesítenek, az idősebbek egyenlőre
itthon maradnak, mint a belső front harcosai. Hangsúlyozta, hogy a
jelentkezők nem vesztik el állampolgárságukat, sőt azok akik
korábban elvesztették, vissza fogják kapni. Egyúttal német állampolgárok is
lesznek, mert egy célért ugyanazon a helyen harcolnak. Akik viszont nem
jelentkeznek, azok is bevonulnak majd, szerinte a honvédséghez, de őket
nem fogják többé népi németnek tekinteni, és a győzelem után
mellőzik őket.(17) A Mohácsi járás főszolgabírája május 22-én már arról adott
tájékoztatást, hogy a Honvédelmi Minisztérium a német sorozások
előkészítésére a Volksbund által elkészített névjegyzékeket minden
községbe kiadta, azzal az utasítással, hogy a névjegyzékben szereplő
magyarokat jelöljék meg, a németeket, akik nincsenek a jegyzékben, utólagosan
vegyék oda fel. Ezzel szemben azonban Himesházán, ahol a jegyzékben
eredetileg 287 név szerepelt, közülük a |
p.86 |
szabályszerű eljárás során többeket magyarnak minősítettek.
Viszont nem volt felvéve 246 Volksbund-tag, akiket a jegyzékbe pótlólag
felvettek. Meglepetésre azonban a minisztérium nem vette figyelembe a
korrekciót, emiatt mindazoknak német sorozásra kell menniük, akik a Volksbund
által összeállított jegyzékben szerepelnek. A főszolgabíró szerint így
előfordulhat, hogy magyar nemzetiségűnek kell bevonulnia a német
hadseregbe, míg a Volksbund-tagnak nem kell a sorozáson előállnia. A
főispán távbeszélő útján intézkedett. Annak tartalma azonban az
ügyiraton nincs feljegyezve.(18) A nagybudméri, kisbudméri és a pócsai lakosok is panasszal éltek a
Volksbund által elkészített jegyzék ellen. A népmozgalmi nyilvántartó adatai
szerint ugyanis többen magyar anyanyelvűek voltak. A Villányi járás
főszolgabírája által felterjesztett beadványokat a magyar
anyanyelvűek megjelölésével a főispán megküldte a Honvédelmi
Miniszternek.(19) Az ügy további sorsáról nincsenek adataink. A magyar érzelműek sorozása váltott ki felháborodást Ujpetrén is.
Vitéz Vicze ezredes, a honvédelmi minisztérium képviselőjeként tartott
ellenőrzést az június 15-én tartott német sorozáson. Megállapította,
hogy a sorozáson olyanok is megjelentek, akik magukat magyarnak vallják. A
körjegyzőt emiatt felelősségre is vonta. A főszolgabíró
szerint az érdekeltek különböző magyar katonai hatóságok előtt
eljártak, így a minisztériumban, a hadtestparancsnokságnál, a járási katonai
parancsnokságnál, valamint a német sorozóbizottságban résztvevő vitéz
Maróthy ezredesnél is, de mindenhol azt a választ kapták, segíteni nem
tudnak, a jegyzőnek kellett volna a listáról való törlésüket
kezdeményezni.(20) A vizsgálatot végző ezredes is emiatt háborodott fel,
mert a minisztérium burkolt lehetőséget adott az eljárás szabályozása
során, ezt viszont a jegyző nem ismerte , vagy nem tudott neki érvényt
szerezni. Baranya vármegye alispánja augusztusban a szerzett tapasztalatok alapján
összefoglaló jelentést tett a főispánnak. Általános visszatetszést
szült, hogy a Volksbund helyi csoportjainak vezetői felmenttették
magukat a Waffen-SS-be történő behívás alól. Az is előfordult, hogy
a helyi vezető már a sorozás alapjául szolgáló névjegyzékbe sem vetette
fel magát. A német lakosság köreiben mindez elégedetlenséget szült, ami sok
helyen veszélyes fenyegetésekbe, nemegyszer verekedésekbe torkolt. Fokozza az
ellentéteket, hogy azokat, akik német anyanyelvük ellenére magyar
nemzetiségűnek vallották magukat 1941-ben, valamint azokat, akik a
sorozóbizottságok előtt is kijelentették, hogy a magyar hadseregben
kívánnak szolgálni, azokat csaknem kivétel nélkül az elsők között hívták
be tényleges szolgálatra.(21) |
p.87 |
Trinter József és Trinter György nagynyárádi lakosok a honvédelmi
minisztériumhoz benyújtott kérelmükben azon az alapon kérték mentesítésüket,
hogy családjuk éveken át a Volksbund ellen tevékenykedett, és nagy részben
ennek tulajdonítható, hogy a község lakosságának csak 20%-a lett annak tagja,
míg a szomszéd községekben ez az arány 80%-os. A kivizsgálásra - amely arra
vonatkozott, hogy a Trinter család magyar nemzeti szempontból valóban értékes
tevékenységet fejtett-e ki - a polgári hatóságokat kérték fel. A Mohácsi
járás főszolgabírájának jelentése szerint az állítás csak részben felel
meg a valóságnak. A kérelmezők valóban jó magyarérzelműek, nem tagjai
a Volksbundnak, Nagynyárád lakossága valóban csak 20%-ban tagja a
Volksbundnak, de túlzás, hogy mindez az ő családjuknak köszönhető.
Álláspontja szerint, ha a kérelmezők mentesülnek a Waffen-SS kötelékébe
történő bevonulástól, akkor ezen a jogcímen a besorozottak 80%-a jogot
formálhatna a mentesítésre. Ezt viszont a főszolgabíró, bár okfejtését
nem folytatta, valószínűleg nem is kívánta. Megnyilatkozása lehet a
közigazgatási alkalmazottak általános gondolkodásmódja, a rendeleteket,
bármilyenek is azok, szakemberként végrehajtja, de lehet nacionalista
felfogás is. Álláspontját a minisztériumnak címzett jelentésében a
főispán mindenesetre magáévá tette.(22) 1944. szeptember végén a Villányi járás főszolgabírája már a sorozás
kialakult gyakorlatáról számol be. A német anyanyelvet vallott 17-62 éves
korosztályokat besorozták. A 17-40 éves korúakat szabályszerűen, a 41-62
éves korúakat ugyan nem sorozták be, de mindegyikük igazolványt kapott, mely
szerint a német SS fegyveres alakulatnak tagjaivá váltak és a behívási parancsnak
azonnal eleget tenni tartoznak. A 41-50 éveseket a megelőző
napokban a honvédelmi miniszter rendelete alapján kiadott behívójeggyel
részben Pécsre, részben Dárdára hívták be, ahol sorozásuk elkezdődött. A
főszolgabíró értesülése szerint a sorozóbizottságban magyar
összekötő tiszt nem működött. A miniszteri rendeletet és a
behívójegyeket a Volksbund helyi csoportjának elnöke vagy tagja adta át a
jegyzőknek végrehajtás céljából. A sorozás eredményei A forráshiány a sorozás eredményeinek feldolgozását is nehézzé teszi. A
magyar polgári és katonai hatóságoknak természetszerűen ilyen irányú
adatai nincsenek sem kormányzati, sem a helyi- és a területi közigazgatási
szervezeti szinten. Kénytelenek vagyunk ezért Johann Böhm adatait használni,
aki a német külügyminisztérim irataiban is tájékozódott. |
p.88 |
A sorozások eredményei a Fegyveres SS vezetőit és a német
külügyminisztériumot nem elégítették ki. Szerintük Csatay honvédelmi
miniszter a megkötött szerződés végrehajtását szabotálta. A késleltetés
miatt Veesenmeyer írásbeli magyarázatot kért a minisztertől a
késleltetés miatt. Csatay Weesenmeyernek 1944. augusztus 29-én válaszolt. E
szerint a Volksbund által átadott listákon 202.000 név szerepelt, melyek
valódiságát megvizsgálva 131.000 férfit engedetek át az SS fegyveres
kötelékébe. A sorozóbizottság ezideig csak 42.000 főt sorozott be. Ez a
szám szeptember végéig 60.000 főre emelkedett. Ezt követően a
Magyar Fegyveres SS hadosztályokba további 20.000 magyarországi németet
hívtak be. A toborzások és a sorozások eredményeként behívottak számát Johann Böhm
óvatos becslése alapján a következők szerint állapította meg: A trianoni
Magyarországról mintegy 60.000 fő, a visszacsatolt területekről
további 60.000 fő szolgált a Waffen-SS kötelékeiben. A trianoni
Magyarország területéről bevonultak zöme sorozás útján kényszerrel, a
visszacsatolt területekről bevonultak toborzás útján önként kerültek a
Fegyveres-SS soraiba. Hozzájuk csatlakoznak a Magyar Fegyveres SS önkéntesei,
mintegy 20.000 fővel, valamint a Volksbund vezetése által életre hívott
Heimatschutz tagjai, akiknek létszámát még becslések alapján sem
ismerjük.(23) Jegyzetek a II. fejezethez: "A kényszerű Waffen-SS sorozás
Magyarországon a magyar kormányzati és közigazgatási szervek tevékenységében
1944-ben" 1.) George H. Stein: Geschichte der Waffen SS. Athenäum/Droste
Taschenbücher Geschichte 1978. 152-157.o. 2.) Anton Scherer: Die ungarnländischen Donauschwaben und die Deutschen
Westungarns von 1918 bis 1945. In.: Der Weg in die neue Heimat.
Graz-Stuttgart 1988. 3.) Tilkovszky Loránt: Ez volt a Volksbund. Budapest, 1978. 322-329.o;
Die Werbeaktion der Waffen-SS in Ungarn. In.: Acta Historica Academiae
Scientiarium Hungariae. 20/1974; SS-toborzás Magyarországon. Budapest, 1974 4.) Johann Böhm: Die Ungarndeutschen in der Waffen-SS. Ippesheim, 1990.
147 p. 5.) Johann Weidlein: Zur "SS-Musterung" in Ungarn. In.: Archiv
der Suevia Pannonica. 6.) Franz Hergenröder: Weitere Bemerkungen zur "SS-Musterung in
Ungarn". In.: Archiv der Suevia Pannonica. 7.) Tilkovszky Loránt: SS-toborzás Magyarországon. Budapest, 1974. |
p.89 |
8.) Magyar Országos Levéltár. Belügyminisztériumi Levéltár. Reservált
iratok. K149-1944-5-1050. 9.) Tilkovszky Loránt: Ez volt a Volksbund. 322.o. 10.) Tilkovszky Loránt: SS-toborzás Magyarországon. 11.) BML. Baranya vármegye és Pécs szab. kir. város főispánjának
iratai. 282/biz. 1944. Iktatva a M. kir. Honvédelmi Miniszter 29.610/2ln. 10-
1944. sz szigorúan bizalmas tájékoztatója. Másolatban kapták a
társminisztériumok, Kárpátaljai Terület Kormányzói Bizottsága, vitéz dr.
Ricsóy-Uhlarik Béla kormánybiztos, és valamennyi törvényhatóság
főispánja. Budapest, 1944. április 27. Aláírás: A miniszter rendeletéből:
vitéz Vincze ezredes 12.) Ugyanott. Azonos számon cím nélküli stencil sokszorosítás 13.) BML Baranya vármegye és Pécs szab. kir. város főispánjának
iratai. 282/biz. 1944. Iktatva Heckenberger Konrád Lánycsókon, 1944. május
4-én kelt a főispánhoz írt személyes jellegű levele. 14.) Somogy Megyei Levéltár. Somogy vármegye alispánja iratai.
15377/2/1944. Iktatva a M. kir. belügyminiszter 9083/1944/VII.res. sz.
tájékoztatója. Budapest, 1944. május 16. 15.) BML Baranya vármegye és Pécs szab. kir. város főispánjának
iratai. 282/biz. 1944. Iktatva a Magyar kir, Honvédelmi Minisztérium
36.447.sz./eln.10. - 1944. számú megkeresése. Érkeztetve. 1944. május 15. 16.) Ugyanott a főispán válasza. 1944. május 16. 17.) Ugyanott. 296/biz.1944. Iktatva a Dárdai járás főszolgabírájának
134/eln.1944. sz. bizalmas jelentése. 1944. május 16. Intézkedés az ügyben
nem történt. 18.) Ugyanott. 317/biz. 1944. Iktatva a Mohácsi járás
főszolgabírájának 73/eln.1944. sz. bizalmas jelentése. Mohács, 1944.
május 22. 19.) Ugyanott. 350/főisp. biz. 1944. Iktatva Villányi járás
főszolgabírájának 151/eln.194.sz. bizalmas felterjesztése. Villány,
1944. június 4. 20.) Ugyanott. 405/biz. 1944. Iktatva a Villányi járás
főszolgabírájának 165/eln.1944. sz. bizalmas felterjesztése
(Villány,1944. június 19), az ujpetrei körjegyző 36/biz.1944. sz.
jelentése (Ujpetre, 1944. június 16), és a Honvédelmi minisztériumnak történt
jelentése( Ujpetre, 1944. június 15). 21.) Ugyanott. 515/biz. 1944. Iktatva Baranya vármegye alispánjának
255/eln. 1944. sz. bizalmas jelentése. Pécs, 1944. augusztus 14. Aláírás:
Horváth alispán 22.) Ugyanott. 511/biz. 1944. Iktatva a Magyar kir. Honvédelmi
Minisztérium 63.967/eln.10-1944. sz. megkeresése (Budapest, 1944. augusztus
11), a Mohácsi járás főszolgabírájának 128/eln.1944. sz. jelentése.
(Mohács, 1944. aug.28) 23.) Johann Böhm: im. 117-118.o. |
Impresszum:
Tudományos Lapok a rendszerről
(Szerk. Dr. Lea-Katharina STELLER. Szentendre, ISSN 1788-0963)
I/3. (2006) pp.63-89: Dr. FÜZES Miklós: A magyarországi németek pokoljárása
a XX. század magyar kormányzati és közigazgatási rendszerében
Copyright:
Szudétanémet Tudományos Gyűjtemény
Sudetendeutsche Wissenschaftliche Sammlung
Collections for Research into